Sziasztok, Gábor vagyok! Amikor legutóbb erre jártam, vastagon tél volt és csak a várat (Schloß Stubenberg) látogattam meg, ami jelenleg igen magas színvonalú szállodaként működik. A tavat nem volt érdemes, mert be volt fagyva, teljesen kihalt…
Sziasztok, Gábor vagyok! Mint korábban már írtam, a guta ütögetett engem, amikor télen itt voltam, ez volt az egyetlen hely, ahol szakadt a hó, szinte semmit nem lehetett látni. Akkor eldöntöttem, hogy ide mindenképpen vissza kell jönni. Szerencsére jó időt fogtam…
Sziasztok, Gábor vagyok! Ilyenkor mondják azt, hogy a guta ne üsse meg az embert. Ez lett volna az aznapi legszebb helyek egyike (meg ide belépőt is kellett fizetni, ami önmagában nem lett volna nagy baj), mégis itt fogtam ki a legrosszabb időt…
Sziasztok, Gábor vagyok! Amikor végeztünk a kastéllyal, lemehetünk a Feistritz szurdokba. Ide két módon juthatunk le. A kastélyt elhagyva azonnal jobbra fordulunk és a kastély fala mellett húzódó úton lemegyünk a szurdokba. A kastély felől…
Sziasztok, Gábor vagyok! A Herberstein komplexum 2 egységével végeztünk, most a területileg legnagyobb részével, az állatkerttel fogunk foglalkozni (bár lehet, hogy a szurdok nagyobb, de végül is lényegtelen). Mondjuk ki, nem véletlenül alakult úgy, hogy itt állatkert létesült…
Sziasztok, Gábor vagyok! Itt egy példa arra, hogy egy kis odafigyeléssel egy ipari létesítmény is turisztikai célponttá változtatható. A vízi erőmű ugyanazon a Feistritz folyón helyezkedik el, amelyik táplálja a Stubenberger tavat, majd…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most jön a terület szerintem legvitatottabb pontja, a Gironcoli Múzeum. Igazából még azt sem tudtam kideríteni, hogy mit is keres itt ez a múzeum, mi volt az oka, hogy ezt itt megvalósították? Bruno Gironcoli…